Gb
Previous
Pannon MTBO a hosszú hétvégén
2017. május 4. (Cs) , Vajda Péter

A Pannon MTBO-t az évek óta megszokott nyár közepi, végi időpontról, idén sikerült a szezon elejére, májusra hozni.

A kezdeti aggodalmak után, aztán rendkívül népes mezőny tette tiszteletet Márkón, hogy eldöntsék a sprint OB a Váltó OB és a Pannon MTBO idei eredményeit. A mezőny nem csak magyar, hanem külföldi bringásokat is felvonultatott. A már lassan szokásossá váló Garde házaspár mellett (Francia-Szlovák páros) cseh, szlovák, osztrák, és litván versenyzők is tiszteletüket tették az idei Pannon MTBO-n.

A terep már a VB-ről is ismert Jutas-erdő nyiladék hálóval tarkított területe volt. A pályakitűző megpróbálta kihozni a maximumot, amit a terepből kilehet, és ez úgy tetszett sikerült is, lévén hogy nem sokan teljesítették a 2 nap 4 futamot hiba nélkül.

IMG_7527

Szombaton a sprint OB-ra került sor, ahol a terepen bonyolultan tekergő pálya, és a rengeteg kihelyezett pont, az SI AIR-el karöltve meg is hozták az áldozatokat. Az OB esélyes Süti, és Bedő Csabinak is sikerült ráfutnia a megtévesztésre, és nem csak a két elit versenyző járt így. „Hiába a kódot nézni kell!”

A két nem bajnoki kategóriákban (21B), akkora meglepetés nem született, a szoros csatát a fiúknál Ember Ágoston, míg a lányoknál Ézsiás Kati hozta el. Az utánpótlás kategóriákban Zalaegerszegi győzelmek születtek Molnár Botond (M14) és Fekete Sámuel (F15-17) személyében. 40-ben Máthé Tomi húzta be a szinte kötelező OB címet, míg M50-ben Dosek Toncsi örülhetett a győzelmének, igaz ebbe belejátszott, hogy Tamásnak sikerült kihagynia egy pontot. Férfi 60-ban Csonti hozta a kötelezőt és nyert, míg női 40-ben Lendvai Kati hozta el a győzelmet.

IMG_7426

Rövid pihenő után délután 4-kor ismét nyeregbe pattanhattak a bringások, hiszen kezdetét vette talán a legjobb hangulatú OB a váltó OB is! Várható volt, hogy a tavalyi abszolút győzelmet hozó master DTC páros, most az abszolútban azért hátrébb szorul, de az OB győzelemre a legnagyobb esélye még mindig nekik volt. A tömegrajtnál tökéletesen látszott, hogy a legerősebb váltók nem az OB kategóriák soraiból rajtolnak, így hát az első kanyar után rendeződtek csak a sorok, majd eltűntek a versenyzők az erdőben. Elsőnek a Szlovák Francia Yoan Garde bukkant fel a láthatáron, de mielőtt azt gondolnánk, hogy nagyon elmaradtak tőle a fiaink, kb 100m-el mögötte Fekete Ágoston, majd Rózsa László bukkant fel a horizonton. Gyors, de azért talán sprintváltóhoz képest, a kicsit hosszú pálya, a második köröknél beszélt inkább vissza, főleg az utánpótláskorúaknál, illetve a gyengébb állóképességű versenyzőknél!

Az utolsó körre szépen kialakult a sorrend. Az SK Vazka Bratislava duója mögött a Rózsa László- Beöthy Ádám duó volt a masszív üldöző, majd a két litván páros robogott az elsők után. Végül a papírformának megfelelően a Garde házaspár behúzta a váltót is, de nem sok kellett volna ahhoz, hogy Ádám a végén megfogja őket. Mögötte közvetlen az erősebbik Litván páros ért be, de mivel ráfutottak megint egy hibás pontra, így szabaddá vált a harmadik hely, amit végül a litván női váltó hozott el.

IMG_7437

A fiataloknál a legnagyobb küzdelem nem egymással, inkább a pályával volt. Egyértelmű volt, hogy nekik a 2-2 kör sok volt ebből, de hősiesen végig csinálta mind, akinek nem volt technikai problémája. Óriási gratula a srácoknak.

Felnőttben a Garde - László-Adám – Silvánus sorrend alakult ki. Masterben természetesen a DTC behúzta a győzelmet, míg nőiben a versenyben maradt litván duó győzedelmeskedett, akik nem mellesleg az abszolút 3. helyet is elhozták. Az OB nem hozott túl szoros versenyt. Nyilván a DTC megvédte a címét, míg a 2. helyre az OSC váltója Dosek Toncsi – Anna összeállításban érkezett, míg a harmadik hely a TIPO Máthé Tomi - Allwinger Hervig összeállítású váltójának jött össze! A legnagyobb harc a 3. helyért ment, ahol az utolsó körben az átfutás után dőlt csak el a verseny.  

IMG_7558

Vasárnap egy középtávú magyar kupa várt már „csak” a bringásokra. A pályaadatokat elnézve azért sokan gondolták, hogy nem lesznek 50 perces pályák, de aztán a célba érkezőket és az ideiket látva mégis csak azok lettek. Az indulók jobban sprinteltek, mint a sprinten. Hihetetlen kilométer átlagokat tekerve, a mezőny szinte minden pályáról óriási átlagtempóval érkezett be, pedig még egy katonai gyakorlat is nehezítette a versenyzők dolgát.

14-ben a Zalaegerszegi Molnár Botond bő egy perccel verte meg a DTC színeiben induló Tóth Almási Borit.

17-ben az egy nappal korábbi győztes Fekete Samu defektet kapott, így a futam győzelmet Bognár Zoltán húzhatta be. Női 40-ben Lendvai Kati magabiztosan húzta be a vasárnapi napot is Török Lavi előtt. Ha Kati is eljár versenyre, akkor női 40-ben szoros verseny lehet még a 3 hölgy között. Női 21B-ben a szinte semmiből felbukkanó Lengyel Nóra ugrott be egy győzelem erejéig a versenyekbe. Remélhetőleg őt és a párját is látjuk még versenyeken, lévén azért a páros fiú tagja, valaha igen előkelő helyezéseket hozott ebben a sportban ifi válogatottként, így Nórának volt kitől tanulnia. Férfi 60-ban Csonti ismét behúzta a napot, 15mp-et adva Wolfgang Gartgrubernek, és mielőtt azt hinnénk, nem ez volt a legszorosabb befutó a napon. Mert hogy M50-ben, Walter Drawetz viccelte meg Jankó Tamást egy laza 8mp-el! És még midig nem értünk el a legszorosabbig. Mets Miki hozta el a harmadik helyet 1 azaz 1mp-el maga mögé utasítva Dosek Toncsit. A Férfi 40-ben nem születtek ilyen szoros eredmények. Süti magabiztosan szinte lihegés nélkül osztott ki súlyos perceket a sporttársaknak, mögötte Danko Pista majd alig egy perccel Máthé Tomi érkezett be. A legszorosabb verseny mindenképpen M21B-ben alakult ki. Itt a „mindenki próbálja elkapni a címvédőt” verseny alakult ki. A versenyt, a szinte végig 3 perces előnnyel vezető Kálmánnak kellett volna megnyerni, de az utolsó előtti ponton a technika defektiális ördöge megtréfálta, és futni kényszerült. Így a verseny ismételten nyitottá vált, amit Csordás Kornél húzott be magának, 6mp-et adva Zolinak, mögötte alig 15mp-el futott be Allwinger Hervig. De a B mezőny java 2 percen belül ismét beért, még Kálmán is. A női elitben az volt a kérdés, hogy Annának sikerül e elkapnia valamelyik külföldit. A Litván vezető lánnyal összefutottak a pályán, Anna elmondása szerint a tempóját tudta volna tartani, de a lány elég furcsa útvonalakat választott, így inkább Anna a saját feje után ment. Aminek az lett a vége, hogy a Litván kiosztott 3 percet Annának, aki viszont egyel verte Hanna Gardet. A kemény mezőnyben Kiscica 5. helye sem éppen mondható rossznak. A férfiaknál Yoan megint nyerte a napot, a Litván Kavaliauskas előtt alig 17mp-el. Mögöttük László ért be verve ezzel ismét Ágostont, aki ráadásul a pálya végén megnézte milyen is a Veszprém melletti „macchia”, mert feltúrta mint valami vaddisznó, hiába a tájfutó reflexek ezt is okozzák.

 IMG_7574

Ismét egy remek hétvégén vagyunk túl. Most egy jó idejű pihenés, regenerálódás vár a mezőnyre, hiszen a következő MK július 20-22.-én lesz Zebegényben, ahol egy éjszakai, egy középtávú, és a hosszú OB vár a mezőnyre. Persze addig sem maradunk bringázás nélkül, hiszen a jövő héten máris itt a K3, meg kezdődik a maraton szezon, és akkor ne is mondjuk, hogy júniusban osztrák világkupa, Vértes Bike Adventura, júliusban pedig Plzeni 5 napos! Remek hetek hónapok állnak előttünk, lehet edzeni, készülni a továbbiakra.

Logo_general_mtbohu
Film
At Október 26. 3. MTB-Orientieren
Hu Április 14. Balaton MTBO
Hu Június 23. Vértes Bike Adventure
Hu Június 26. Európa bajnokság, Junior Európabajnokság, Szenior Világbajnokság
1 Április 1. Csopak
2 Április 2. Csopak
3 Április 8. Slovenij Gradec (SLO)
4 Április 9. Slovenij Gradec (SLO)
5 Április 22. Welten (A)
6 Április 23. Welten (A)
7 Április 29. Veszprém - Márkó
8 Április 30. Veszprém - Márkó
9 Július 22. Zebegény
10 Július 23. Zebegény
11 Augusztus 12. Nagybánya (RO)
12 Augusztus 13. Nagybánya (RO)
13 Szeptember 2. Pákozd
14 Szeptember 3. Pákozd
15 Szeptember 9. Miskolc
16 Szeptember 10. Miskolc
17 Szeptember 23. Szombathely
18 Szeptember 24. Szombathely

A 2016-os sorozat végeredménye az alábbi táblázatban tekinthető meg:

Excel

Korábbi évek: 2015 2014 2013, 2012, 2011